Comenius-Gólyakalifa

COMENIUS ISKOLAI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK
Évről-évre óvodák és iskolák ezrei fognak össze, és egyenrangú partnerként működnek együtt szerte Európában azért, hogy egy általuk közösen kidolgozott projektet minél eredményesebben valósítsanak meg. Ezekben a nemzetközi együttműködésekben a közoktatási intézmények diákjai, tanárai, nevelői, munkatársai folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással, közösen dolgoznak a pályázatban vállalt feladatok teljesítésén. A projekt része az is, hogy a partnereknek időnként személyesen is találkozniuk kell, így lehetőségük nyílik jobban megismerni egymást.
Minden projektnek van egy koordinátora, akit a partnerek választanak ki maguk közül már a pályázat benyújtása előtt. A koordinátor intézmény ugyanolyan egyenrangú fél, mint a többi partner, feladata csak annyiban több, hogy szükség esetén összefogja a partnerek munkáját, és figyel arra, hogy a projektet a megfelelő ütemben és a terveknek megfelelően valósítsák meg.
Az együttműködésre 2 teljes évük van, melynek végére egy közös projekttermék születik. Mindezek megvalósításában pedig támogatás segíti az intézményeket, amire csak pályázniuk kell a saját nemzeti irodájukhoz.

Bővebben

Gólyakalifa:

A nyertes pályázat megvalósítása során intézményünk a Tempus Közalapítvány támogatásával (12.000 Euro) együttműködik a Frankentál-i (Németország), Jastrzębie Zdrój-i (Lengyelország) valamint Antalya-i (Törökország) hallássérült tanulókat oktató intézményekkel a 2009/2010-es valamint a 2010/2011-es tanévben. A pályázat témája a különböző kultúrák, hagyományok, népszokások megismerése és megismertetése.

A pályázat feladata a Gólyakalifa című történet megismerése, feldolgozása és színpadi előadása.



Vissza az előző oldalra