Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében

Az idei tanévben is intézményünk névadójának névnapjához közeli időpontban, március 21-én rendeztük meg hagyományos tehetséggondozó programunkat, ahol óvodásaink és iskolánk tanulói színvonalas produkciókkal mutatkozhattak be.

A lelkes, szülőkből, nagyszülőkből, hozzátartozókból és intézményünk tanulóiból, dolgozóiból álló nézősereg hatalmas tapssal, helyenként ovációval díjazta a gyerekek előadását. A program változatos volt: vers, tánc, ének, színpadi jelenet színesítette a palettát, megmutatva a pedagógusok kreativitását és a gyerekek kitartó, ügyes, figyelmes és lelkes munkáját. Sok kipirult, izgatott gyermek lépett színpadra, a tanár nénik és tanár bácsik pedig velük együtt izgultak a sikeres előadásért. Szerencsére mindenki jól szerepelt, minden produkció fennakadás nélkül megvalósult!

Ezen a napon került sor a Duráczky-díjak átadására is.

duráczky nap program 2019.pdf (59876 bájt)

Díjazott tanulóink:

Barátúri Sára 6. d osztályos tanuló „Ügyes kezek díj”

Iola Pamela 6. osztályos tanuló: „Jó sportoló”

Mester Sára Rozi 8. osztályos tanuló: „Jó tanuló”

Gratulálunk tanítványainknak, köszönjük kollégáink támogató, segítő munkáját!

A tantestület titkos szavazása alapján, kiemelkedő gyógypedagógusi munkájáért, az intézmény érdekében végzett tevékenységéért a 2018/2019-es tanévben Duráczky-díjat kapott:

Gerencsérné Szaksz Katalin tanító – gyógypedagógus

Gratulálunk a díjazott kollégánknak, sok erőt kívánunk további munkájához!

Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_1Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_2Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_3Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_4Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_5Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_6Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_7Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_8Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_9Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_10Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_10Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_12Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_13Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_14Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_15Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_16Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_17Duráczky nap a tehetséggondozás jegyében_18

Címkék: általános


Vissza az előző oldalra