PAPÍRGYŰJTÉS 2021

Címkék: általános

PAPÍR - PÉNZ

Október 14-én rendeztük meg az idei tanév őszi papírgyűjtését. Az őszi nap bársonyosan melengető fényében gyűltek a papíroszlopok a sportpálya máskor góloktól hemzsegő talaján. Az iskolai osztályok és az óvodai csoportok a nagy nap előtt lázas mozgósításba kezdett szülői és ismerősi szinten, hogy a papírhegyeket pénzre cserélhessék a gyűjtés után. Lelkesen hordták a kupacokat, hogy forintosítsák majd ténykedésük eredményét. A kötegek előbb a mérlegre, utána a konténerbe kerültek, ezután már csak a végeredményt kellett kivárni.

A legkisebbeknél, azaz az óvodai küzdelmekben, a Macik fölényes győzelmet arattak, a Pillangók stabil másodikak lettek, míg harmadik helyen végeztek a Katicák, szintén magabiztos előnnyel.

Az alsó tagozaton fej-fej mellett haladtak a csoportok. Minimális kilók döntöttek a helyezésekől. A 4/a. osztály bronzérmes pozícióban várta az utolsó szállítmányt, amit a telepen adtak le. Ez olyan sikeres volt, hogy győztes pozícióba repítette őket. Ezüstérmes a végig vezető 1/1. osztály, harmadik pedig az 1/c.

A felsősöknél nem volt kérdés: első lett az 5/a. akik esélyt sem adtak a többieknek. Kényelmesen lett második a 6/a., óriási előnnyel harmadik a 6/b.

Összesen 4843 kilogramm papírt gyűjtöttünk, ami elmaradt ugyan az elmúlt évek átlagától, de tavasszal majd újra belehúzunk. Addig marad a dupla öröm: tettünk egy újabb komoly lépést környezetünk védelme érdekében, és az osztályok malacperselye is hízott egy picit.

 

Óriási köszönet és gratuláció minden csoportnak és osztálynak, és az őket támogató szülői közösségnek!

PAPÍRGYŰJTÉS 2021_1PAPÍRGYŰJTÉS 2021_2