Az elfogadást nem lehet elég korán kezdeni
Címkék: általános
Intézményünk felkérést kapott a KNSKÓ Honvéd Utcai Tagóvodájától, a Magyar Parasport Napja köré szervezett érzékenyítő hét egyik programjának megtartására.
Hallássérült tagozatunk két kiemelkedő gyógypedagógusa, Bély Klára és Mesterné Balogh Edit, rendkívül színes játékos feladatokat talált ki, melyek segítségével már a legkisebbek is megtapasztalhatták, mennyire fontos érzékelés a hallás, illetve mi történik, ha nehézség lép fel ezen a területen. Az óvodások a feladatok segítségével átérezhették az empátia és az elfogadás kiemelt szerepét, illetve a segítőkészség fontosságát a mindennapi életben. Ezen értékek közvetítését mindkét intézmény kiemelt nevelési céljának tekinti. Ezért is örültünk a felkérésnek, hiszen így közös munkával együtt formálhatjuk elfogadóbbá a jövő generációját.