Együtt lépünk a középiskolába!

Címkék: Duráczky integráció középiskola hallássérült utazótanár logopédia jó gyakorlat pályaválasztás Kaposvár Somogy megye

Iskolánkban 2018. október 18. és 19-én ismét megrendeztük az „Együtt lépünk a középiskolába" programot. A rendezvény időpontja hagyományosan a kaposvári Pályaválasztási Kiállítás időpontjához igazodott.

Együtt lépünk a középiskolába

Az SM Duráczky EGYMI tanulói és az intézmény által ellátott 7. és 8. osztályos diákoknak szervezett program csütörtökön 9 órakor kezdődött. A csaknem 45 fő rövid ismerkedés és tájékoztatás után csoportokat alakítva, három helyszínen próbálhatta ki magát kereskedelem, vendéglátás, turizmus és egészségügy szakmacsoportokba. Az intézmény pedagógusai a helyi igényekhez igazították a Tájoló program ezen elemeit a hatékony munka és megsegítés érdekében.

Ebéd után az osztályfokoknak megfelelően dolgozták fel a Ráhangolás program „Vár a munka világa” moduljait. 7. osztályban az erősségek, gyengeségek érdeklődési körök, illetve az egyéni tanulási stílus feltárása volt a cél. A 8. osztályosok az Érdeklődési köreim? Milyen szakmacsoportok vannak? Melyiket a sok közül? kérdésekre keresték a válaszokat.

Az egész nap a személyes tapasztalat szerzésére, élmények előhívására összpontosított. Minden nagyobb egység végén a diákok reflektáltak saját magukra, a közösségre, valamint a modulra is.

Az integráltan tanuló hallássérült diákok vacsoráig meglátogatták a Rippl-Rónai Emlékmúzeumot. Este pedig a Hallod!? Szülőklub Egyesület támogatásával megtekintették az Első ember című mozi filmet.

Pénteken az iskolai ’56-os megemlékezés után részt vettünk a Pályaválasztási Kiállításon. A standok megtekintésén, illetve a kiállító intézmények oktatatóival és diákjaival történt beszélgetésen túl, megnéztük a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola tanműhelyeit. Lehetőség volt még pályaorientációs teszt és idegen nyelvi szintfelmérő teszt kitöltésére, valamint virtuális munkakipróbálásra.

A program zárásaként, pedagógusok moderálásával a diákok kisebb csoportokban összegezték és megbeszélték a két nap élményeit és tapasztalatait.

Az „Együtt lépünk a középiskolába” programot januárban folytatjuk.