Adventi projekt hét az óvodában

A téli szünetet megelőzően intézményegységünk egy karácsonyi projekt lebonyolítására fókuszált, melynek kiemelt célja a gyermekek komplex fejlesztésén túl az adventi és karácsonyi hagyományok megőrzése, felelevenítése volt.

A projekthetet gondos szervező- és tervezőmunka előzte meg, melyben Peltzerné Komáromi Judit, munkaközösség vezető kiemelt szerepet vállalt.  Az előkészületek során valamennyi óvodapedagógusunk felkészült a programsorozatra, így a megvalósítás gördülékennyé vált.

A hétfői napon karácsonyi városnézéssel vette kedzetét a program, mely során megtekintettük a Kossuth-téren álló karácsonyfát, az adventi vásár portékáit, s a fából faragott betlehemet.

Kedden közös mézeskalácssütés tette meghitté a napot, melyben intézményünk konyhája is komoly segítséget nyújtott.

Szerdán a Luca-naphoz köthető népszokások és babonák ismertetésével folytatódott a projekt, melynek részeként a Luca búza elvetésére is sor került. Ezen a napon meggyújtottuk az első adventi gyertyát is, melyet mesehallgatással és közös énekléssel kísértünk.

Csütörtökön egy karácsonyi rajzpályázat lebonyolítása következett, melynek eredményeként csodaszép alkotások születtek. A délelőtt folyamán a 2. gyertya meggyújtására is sor került, mely ugyancsak fokozta az adventi hangulatot.

Pénteken karácsonyi műsorra készültünk, s meggyújtottuk a 3. adventi gyertyát.

A legnagyobb izgalmakat azonban a projekt utolsó napja (hétfő) tartogatta, ugyanis ekkor került sor az ünnepi műsor előadására, s az ajándékok átadására. Ezen a napon főként a gondtalan játéké volt főszerep, azonban a rajzpályázat eredményhirdetésével, közös énekléssel és fotózkodással sikerült zárni és kerek egésszé tenni a meghitt programsorozatot.

 

Projekt hétProjekt hétProjekt hétProjekt hétProjekt hétProjekt hétProjekt hétProjekt hét

Címkék: óvoda


Vissza az előző oldalra