Vissza az intézmény főoldalára

A programról

határtalanul logó

Határtalanul 2016. program

A pályázat neve: A történelem viharai - Dél-Erdély a fejedelmek és a szabadságharc korában

Intézményünk 2015. júniusában sikeresen pályázott a Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek pályázatán, így 2016 márciusában hetedikes diákjaink különleges programsorozatnak lehettek részesei.

A pályázaton elnyert 1005080 forintból lehetőségünk nyílt a magyarságunkról, kultúránkról úgy ismeretekkel gazdagodni, hogy közben megtapasztalhatták egy másik tájunk, Erdély és az ott élő magyarokkal való közösség mibenlétét is, 2016. március 14-től 17-ig ellátogattunk a kolozsvári testvériskolánkba, s közben több látványos, magyarságunknak jelentős kulturális emlékhelyet is  megtekinthettünk.

Az utazás egy izgalmas témahéttel kezdődött, amelyen a magyarság fogalmával, kulturális értékeinkkel és az 1848/49-es forradalom eseményeivel ismerkedhettünk meg. Rengeteg játékon és alkotáson keresztül feltérképeztük a ránk váró „csodákat”, amely iránti érdeklődést a Magyarság Házában tett kirándulás csak fokozott.

A rákövetkező héten a március 15-i forradalom ünneplésére indultuk Erdélybe. A négy napos kiránduláson lehetőségünk nyílt az aradi emlékmű előtt leróni tiszteletünket, Déva várának magasságát átélni. A második napon hihetetlen élmény volt az ünnepnapon a kolozsvári magyarokkal együtt felvonulni s emlékezni Petőfiékre, majd megismerkedni közelebbről a testvériskolánk diákjaival egy játékos vetélkedő keretein belül. Ezt a hangulatot erősítette a harmadik nap, amelyen Erdély két különleges látványosságát barangoltuk be: a Tordai Sóbányát és a Tordai-hasadékot, délután pedig egy sportvetélkedő és táncos mulatsággal mondtunk köszönetet a testvériskolánk, a Kozmutza Flóra Speciális Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ezért a két hihetetlen napért. Bár a negyedik nap a hazautazás fáradalmaival telt, tudtunk időt szakítani Körösfőre, Királyhágóra, s nem utolsó sorban részt vettünk egy rendkívül szórakoztató tárlatvezetésen a Csonka-toronyban, ahol megtudhattuk, mivel kedveskedtek Petőfiék Aranynak, illetve mely fotel volt végső pihenője a nagy költőnek.

Az utazással még nem ért véget a „kaland”, értékelő órákon elkészítettük élményeinkből azokról a helyekről a plakátokat, amelyek a leginkább megragadtak minket. Ezt a kiállítást az aulában lehet megtekinteni. Majd március 22-én egy témahét keretén belül felidéztük a hónapban tapasztaltakat, s játékos formában adtuk át gondolatainkat a leendő hetedikes tanulóknak.

Április 11-re bemutató órát tervezünk, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Tanári beszámoló a témahétről és a témanapról:

http://prezi.com/_djdqa0momrm/?utm_campaign=share&utm_medium=copy