2. nap

Augusztus 23-án a reggelit követően Vajdahunyad felé folytattuk utunkat, ahol megtekintettük a várat és szuvenírek vásárlására is lehetőségünk adódott. Idegenvezetőnktől rengeteg információt kaptunk a Hunyadi családról. A déli órákban érkeztünk Gyulafehérvárra, Erdély egykori fővárosába. Megismerkedtünk a belvárossal, a Szent Mihály-székesegyházban pedig meglátogattuk többek között Hunyadi János és Márton Áron síremlékét is. Délután még két program várt ránk, melynek első felében Torockóra érkeztünk. Torockón meglátogattuk a helyi néprajzi múzeumot, ahol sok érdekességet hallhattunk a helyi szokásokról, a korabeli életmódról. Hon és népismeret tantárgyhoz kötődő ismereteket is felelevenítettek a gyerekek. A faluban sétálva folyamatosan végig kísért bennünket a Székelykő impozáns látványa. Torockói sétánk utolsó állomásaként meglátogattuk a helyi vízimalmot is, amely napjainkig működik, így betekintést nyerhettünk a helyi molnár hétköznapjaiba is.  Végül a Torockószentgyörgyi várhoz túrázunk. A nap zárásaként Torockószentgyörgyön megmásztuk a kb. 800 m-es tengerszint feletti magasságban található várromot. A várrom megközelítése a gyerekek és a felnőttek számára is komoly kihívás volt, de a hegytetőre érve az elénk táruló látvány minden fáradságért kárpótolt bennünket. A túráról visszatérve kellemesen elfáradva szálltunk buszra, amely elvitte csoportunkat a második éjszakánk helyszínére, Nagyenyedre, a Svájci Házba. Szállásunkon értékeltük a nap eseményeit. Szállásadóink itt is barátságosan és finom vacsorával vártak bennünket, ezt követően pedig pihenni tértünk.

határtalanul_2023_nap_2_3.jpghatártalanul_2023_nap_2_7.jpghatártalanul_2023_nap_2_4.jpghatártalanul_2023_nap_2_5.jpghatártalanul_2023_nap_2_1.jpghatártalanul_2023_nap_2_13.jpghatártalanul_2023_nap_2_21.jpghatártalanul_2023_nap_2_22.jpghatártalanul_2023_nap_2_23.jpghatártalanul_2023_nap_2_37.jpghatártalanul_2023_nap_2_29.jpghatártalanul_2023_nap_2_28.jpghatártalanul_2023_nap_2_31.jpghatártalanul_2023_nap_2_35.jpghatártalanul_2023_nap_2_36.jpghatártalanul_2023_nap_2_21.jpghatártalanul_2023_nap_2_37.jpghatártalanul_2023_nap_2_17.jpghatártalanul_2023_nap_2_18.jpghatártalanul_2023_nap_2_19.jpghatártalanul_2023_nap_2_39.jpghatártalanul_2023_nap_2_8.jpghatártalanul_2023_nap_2_9.jpghatártalanul_2023_nap_2_6.jpghatártalanul_2023_nap_2_31.jpghatártalanul_2023_nap_2_38.jpghatártalanul_2023_nap_2_40.jpg