Kollégiumi csoportok

Kollégiumi Törpikék Csoport

Csoportvezető: Gulner Ildikó

Csoport tagjai: Lengyel Zoé, Balogh Ferenc, Jalsovecz Olivér, Németh Larissza Renáta

 

A legkisebbek csoportjába idén 4 gyermek került. Közülük hárman első osztályosok, Larissza pedig óvodás. A gyerekek szívesen töltik a mindennapjaikat a fejlesztő játékokkal jól felszerelt háló-és játékszobában Ildikó nénivel. Jó idő esetén szívesen sétálunk a városban, parkokban és játszótereken, ahol a gyerekek nagy kedvvel veszik birtokba a szabadtéri játékokat. Vacsora, és fürdés után pedig kellemes időtöltés a mesenézés, mesekönyvek lapozgatása, nézegetése. Igyekszünk változatos szabadidős tevékenységekkel, életterük szépítésével, évszakokhoz, ünnepekhez kapcsolódó dekorációk készítésével otthonossá, családiassá tenni hétköznapjaikat.

Kollégiumi 1. csoport

Csoportvezető: Simonicsné Besenyei Veronika

 

Csoport tagjai: Kapitány Nilla, Komjáti Nikoletta, Babai Judit, Babai Cintia, Babai Annabella, Bogdán Brigitta

 

Ebben a tanévben ez a csoport csupa lányból áll. Szám szerint 6 vidám, érdeklődő kis és nagylány a tagja, akik között vannak harmadikosok, ötödikesek, hatodikosok és 1 hetedikes is. Habár eléggé eltérő az életkoruk a gyerekeknek, de mindannyian szeretnek a friss levegőn sétálni, mozogni, tevékenykedni. Örömmel vesznek részt a kollégiumban szervezett közös programokon, és többen látogatják közülük hetente kétszer Krisztina néni röplabda szakkörét is. A lányok a hagyományőrző szakkörre is járnak, ahol igyekszünk együtt kicsit visszamenni az időben, és feleleveníteni a régi emberek érdekes szokásait, megismerkedni néhány nevezetesebb hagyománnyal, jeles napi és ünnepi szokással. Ezekhez kapcsolódóan szervezünk kézműves foglalkozásokat is. Na és persze nem is lennének csajok a csajok, ha nem szeretnének „shoppingolni”, vagyis nagy lelkesedéssel járni a bevásárló központok különféle üzleteit. Tehát erre is kerítünk néha alkalmat, hiszen bizony ebből is sokat tanulhatunk. És persze, ha már lányokról van szó, akkor nem maradhat el a sütés, főzés sem a tankonyhában, amit nem lehet eleget gyakorolni ahhoz, hogy az emberből jó háziasszony legyen. Tehát igyekszünk hét közben a délutánokat tartalmas kikapcsolódással eltölteni.

 

Kollégium 1. csoport_1Kollégium 1. csoport_2Kollégium 1. csoport_3

 

Kollégiumi 1. csoport

Csoportvezető: Csontos Norbert

Pedagógiai asszisztens: Csizmazia Olga

 

Ebben a tanévben a Kollégiumi 2-es csoport lettünk, vagyis a tanév feladata megmászni a K2-t. Eme nemes cselekedethez társunkul szegődött a hét mesterlövész, a kolesz krémje, a kicsitől a nagyig.

Válogatottunk ígéretesebb, mint a nemzeti 11, csupa egyéniség alkotja a csoportot.

Babai Benett révén a jövő nemzedéke már mutogatja a marsallbotját, Morva Andrásról már országrész van Csehország keleti részén elnevezve, Magyar Kevin a csoport állócsillaga, Mészely Roland személyében saját ügyvédje is van az egyletnek, Soós „Puskás Öcsi” Attila a felső tagozatával szinte atyáskodik az újhullám felett, Baranyai Guszti és Vuk Norbi hipp-hopp és már itt sincsenek, a sporttagozat képviselői, a foci és a röplabda ígéretei.

Kollégium 2. csoport_1Kollégium 2. csoport_2

 

Kollégiumi 3. csoport

Csoportvezető: Navracsics Gábor:

Pedagógiai asszisztens: Ágfalvi Krisztina

 

A kollégiumi csoportot többségében a foci szakkör tagjai alkotják.

A tanévben változatos szabadidős tevékenységeket tervezünk, ha a vírushelyzet engedi. Tanulóink, sport és játékos vetélkedőkön szeretnének részt venni, szabadidős tevékenységeink nagy részét a szabadban szeretnénk végezni, sétálni, sportolni, sokat focizni, udvaron játszani.

Az idén, még több időt szeretnénk a szabad, friss levegőn tölteni.

Az esti programokat első sorban, ezután is a számítógép programok, telefonhasználat, társas és tornatermi játékok fogják jelenteni.

A számítógép használatára, sajnos az esti időben változatlanul kevés lehetőség van, kevés a gép, mindössze kettő jut, 28 gyermekre!

A cél az, hogy gyermekeink, családjaiktól távol is komfortosan, otthonosan érezzék magukat a kollégiumban.

 

Kollégium 3. csoport_1Kollégium 3. csoport_2

 

Kollégium 4. csoport:

Csoportvezető: Balla Zsolt

 

Ebben a tanévben a 4. csoportot, kizárólag hallássérült tanulók alkotják. Speciális igényeikhez igazítottuk a délutáni szabadidős foglalkozásokat is. Nagy hangsúlyt helyezünk a gyerekek digitális fejlesztésére és a mindennapi élethelyzetekre. Gyakran teszünk sétát Kaposvár belvárosába, tanulunk vásárolni, tájékozódni és minél több kulturális programon részt venni.

Kollegium 4. csoport_1