Meseillusztráció és mesemondó verseny

A hagyományokhoz híven iskolánkban ebben a tanévben is megrendeztük a meseillusztráció- és mesemondó versenyt, amire február 28-án került sor.

Az idén meseírásra is buzdítottuk az iskola diákjait. A három legügyesebb gyermeket díjaztuk és megismertethették meséjüket a mesemondó verseny közönségével. Számos meseillusztrációt készítettek a hallássérült tagozat diákjai, amely a mesemondó verseny helyszínét díszítette.

A mesemondó versenyen két korcsoport mérhette össze erejét: a log. első és második osztályosok, valamint a log. harmadik és negyedik osztályosok. A résztvevőknek osztálytársaik és a szüleik is szurkolhattak. A nebulók ügyesen, bátran kiálltak a színpadra és igyekeztek hangsúlyozva, helyes kiejtéssel elmondani a meséjüket.

Kellemes téli délutáni programot tudhatunk magunk mögött, ahol a nézők közül a tanulók is szavazhattak az általuk legügyesebbnek tartott mesemondóra.

A helyezést elért tanulókat a zsűri oklevéllel és ajándékkal jutalmazta.

Meseíró verseny díjazottjai:

Balogh Tamás log.7.o.

Leukó Fanni log.4.o.

Csik Soma log. 3.b

Meseillusztráció verseny helyezettjei:

Hallássérült alsó tagozat:

1. Galgóczi Dávid

2. Kovács Levente

3. Máté Árpád

Hallássérült felső tagozat:

1. Repnyák Enikő

2. Fábián Tímea

3. Kőhalmi Nándor

Mesemondó verseny helyezettjei:

Log. 1.o. és 2.o.:

1. Kovács Balázs

2. Csonka Csaba

3. Rahal Rayan

Log. 3.o. és 4.o.:

1. Heilmann Erik

2. Balog Nikolett

3. Göbölös Petra

Közönség díjas:

Bóza Bettina log. 4.o.

Mesemondó_1 Mesemondó_2 Mesemondó_3 Mesemondó_4 Mesemondó_5

Címkék: általános


Vissza az előző oldalra