Vissza az intézmény főoldalára

Logopédia Európai Napja 2017

Címkék: általános

Március 6. a Logopédia Európai Napja. Ezt az eseményt Európai Unió Logopédusainak Állandó Bizottsága (CPLOL) hozta létre, azzal a céllal, hogy Európa-szerte népszerűsítse a logopédiai tevékenységet. A kezdeményezés fontos célkitűzése, hogy betekintést engedjen a kommunikációs zavarok sokféleségébe, következményeibe, és tájékoztassa az érintetteket ellátási lehetőségeikről.
Ebből az alkalomból intézményünk logopédusai, illetve a téma iránt érdeklődő óvodapedagógusai, tanítói és tanárai is részt vettek Kaposvári Egyetem szakmai rendezvényén. Logopédus kollégáink két műhelymunkát vezettek nagy sikerrel.

logopédia európai napja_1.jpgA „Hallom- jól értem?” című szakmai műhelyben az enyhe halláscsökkenés és a beszédhibák összefüggéseit mutatta be Lévai Edit, Antalné Peti Zsuzsanna, Bakonyi Zoltánné és Fábiánné Bárány Zsuzsanna logopédus- szurdopedagógus. Az „Olvasom-írom. Értem?” című műhely az olvasás- szövegértés témakörben tevékenykedett Hegedűsné Somogyi Beáta és Székelyné Szanyadi Viktória vezetésével.
Az ünnepnaphoz csatlakozva intézményünkben is meghirdettük immár hagyományosnak számító ingyenes tanácsadásunkat az érdeklődőknek. Intézményünk logopédusai és konduktora vállalkoztak arra, hogy eltérő fejlődésmenet esetén tanácsokkal lássák el az aggódó szülőket. Tanácsadásunk napján, illetve az azt követő héten 25 fő jelent meg a felhívásunkra. A legtöbb gyermek 3 éves kor körüli volt, akiknél a beszéd késése, nehezen érthetősége illetve megakadása volt a probléma. A szülőket szükség esetén tanácsokkal láttuk el, felvilágosítottuk az ellátási lehetőségekről, a szakszolgálati és az intenzív ellátás különbségeiről. Ahhoz, hogy kizárhassuk a hallási probléma gyanúját, felajánlottuk a későbbi időpontban történő hallásvizsgálat lehetőségét intézményünk audiológiai rendelőjében. Több olyan gyermek volt, aki beiskolázás előtt áll, s a szülő vagy óvónő problémát észlel, de nincs tisztában azzal, hogy milyen mértékű ez az elmaradás a kortársaktól. Természetesen volt olyan gyermek is, akinél nem láttunk semmiféle elmaradást a gyermek mozgásában és beszédében, de a szülőnek szüksége volt arra a megerősítésre, hogy gyermeke fejlődésével minden rendben van.
Tanácsadásunkat követően 2017. április 4-én szülői nyílt napra várjuk óvodánkba az érdeklődő szülőket.

logopédia európai napja_2.jpglogopédia európai napja_3.jpg