Debrecenben jártunk…

Címkék: általános

2018.május 10-én a Debreceni EGYMI óvodai tagozatának meghívására

2018.május 10-én a Debreceni EGYMI óvodai tagozatának meghívására érkeztünk a „testvérintézménybe”.  A szurdopedagógusok országos óvodai munkaközösségének szakmai rendezvényén hárman képviseltük óvodánkat.

Nagy szeretettel fogadtak bennünket. Rövid intézménylátogatás után egy felszabadult, vidám hangulatú zenei kreativitást fejlesztő foglalkozást láttunk, melyen hallássérült és halló / logopédiai csoportos /  kisgyermekek  együtt vettek részt. Mi is élvezettel hallgattuk az óvónő és a kicsik közös „zenélését”.

Ezután egy videofelvételt néztünk meg a lábboltozatot erősítő tornáról. Ezen a foglalkozáson is együtt játszott hallássérült és halló óvodás.

Az óvoda vezetőjének előadásában megismerhettünk egy általuk kidolgozott programot, melynek címe: Óvodából iskolába nehézségek nélkül. Az óvodai nagycsoportosok és az első osztályosok számára havi rendszerességgel programokat szerveznek az óvónők és a leendő osztályfőnökök: pl. ügyességi játékokat, kézműves foglalkozásokat, meseórákat, közös szerepléseket, iskola – és tanóra látogatást, kollégiumi bemutatást. Egy alkalommal a szülőknek tartanak beszélgető kört iskolapszichológus bevonásával. Ennek témája az iskolaérettség, az iskolába lépés feltételei.

A szakmai rendezvényt egy kötetlen beszélgetés zárta, melybe az intézmény igazgatója is bekapcsolódott.

 

Bély Klára szurdopedagógus

Kiss Csilla és Nagyné Lájer Zsuzsa óvodapedagógusok