Vissza az intézmény főoldalára

Projekt hét az óvodában

Címkék: óvoda

A téli szünetet megelőzően intézményegységünk egy karácsonyi projekt lebonyolítására fókuszált, melynek kiemelt célja a gyermekek komplex fejlesztésén túl az adventi és karácsonyi hagyományok megőrzése, felelevenítése volt.

A projekthetet gondos szervező- és tervezőmunka előzte meg, melyben Peltzerné Komáromi Judit, munkaközösség vezető kiemelt szerepet vállalt.  Az előkészületek során valamennyi óvodapedagógusunk felkészült a programsorozatra, így a megvalósítás gördülékennyé vált.

Hétfőn a Luca-naphoz köthető népszokások és babonák ismertetésével indult a projekt, melynek részeként a Luca búza elvetésére is sor került. Kedden egy karácsonyi rajzpályázat lebonyolítása következett, melynek eredményeként csodaszép alkotások születtek. Szerdán egy közös mézeskalácssütés tette meghitté a napot, melyben intézményünk konyhája is komoly segítséget nyújtott. A legnagyobb izgalmakat azonban a projekt negyedik napja tartogatta, ugyanis ekkor került sor az ünnepi műsor előadására, s az ajándékok átadására. Pénteken főként a gondtalan játéké volt főszerep, azonban a rajzpályázat eredményhirdetésével, s karácsonyi városnézéssel sikerült zárni és kerek egésszé tenni a meghitt programsorozatot.

ProjekthétProjekthétProjekthétProjekthétProjekthétProjekthétProjekthétProjekthétProjekthétProjekthét