Iskola látogatáson az óvodások

Címkék: óvoda

Hagyományainkhoz híven óvodánk iskola-előkészítő csoportja idén is betekinthetett az iskolai életbe.

A gyerekeknek két napos programot szerveztek az óvónők. Az első nap az első osztályba látogattunk el. Találkoztunk ismerős gyerekekkel, akikkel tavaly még együtt játszottak az óvodában. Megismertük a csengő funkcióját, a jelentkezés fontosságát és a helyes viselkedést tanórán. Közösen oldottuk meg a feladatokat az iskolásokkal.

A második napon a 4. osztályt látogattuk meg. Itt már komoly fejtörést okozott a "nagy tv" funkciója, amin egy puzzle-t raktak ki  a gyerekek. Így fontos feladat volt az interaktív tábláról is beszélgetni. Láthattuk, hogy közösen, veszekedés nélkül is lehet együtt "játszani" és feladatokat megoldani. Lenyűgöző volt az ovisoknak , hogy a gyerekek milyen gyorsan tudnak írni, és milyen szépen olvasnak. Na de azért mi is tudtunk tanítani valami újat az iskolásoknak! Méghozzá a " Nyuszi fülét hegyezi" kezdetű mondókát.

Mindkét nap ajándékokkal érkeztünk és ajándékokkal távoztunk.

Köszönjük szépen a Tanító néniknek az együttműködést! Nagyon élveztük az órákat, motiváló hatásúak voltak a gyerekek számára.

 

17759659_1395901390432936_2468922394062584307_n.jpg

17884420_1395901327099609_4152963316531019671_n.jpg

17883613_1286529924734603_3820596463571477420_n.jpg

17861742_1286529918067937_6631611826568835548_n.jpg