Honvédelmi Sportszövetség pályázata

honvédelmi sportszövetségA Honvédelmi Sportszövetség TÁM/6/2018 pályázatán 1 500 000 Ft-ot nyertünk. A projekt keretében témanapok megvalósítását tervezzük, melynek során feldolgozzuk az egri vár ostromát. A tervezett program három napot vesz igénybe, első napja az iskolában valósul meg, két nap pedig a történelmi esemény eredeti helyszínén, az egri várban. Programunk célcsoportja iskolánk 52 hatodik osztályos tanulója, akiknek történelem és irodalom tantárgyakból is aktuális témája a választott történelmi esemény. Az első témanapon a tanulók témával kapcsolatos előzetes ismereteit felidézve játékos vetélkedők formájában dolgozzák fel az egri vár ostromának történetét. A feladatok az ész és az erő együttes alkalmazására épülnek, a csapatok ezt követően felkészülnek egy színdarabbal az események megelevenítésére. A tanulók megismerkednek a korabeli viselettel, majd a szerepekhez korhű jelmezeket, fegyvereket készítenek, az étkezési szokásokat, a 16. századi életmódot tanulmányozzák. A próbák során gyakorolják a harci jeleneteket erőnléti feladatokon keresztül, a vár védelméhez szükséges képességek fejlesztésével: célba dobás, kötélmászás, akadályfutás. A második napon a program már az egri várban folytatódik, ahol forgószínpad szerűen négy múzeumpedagógiai foglalkozáson veszünk részt, amelyek a történelmi ismeretek elmélyítése mellett a gyerekek testi edzését is célozzák korabeli harci játékokban való részvétellel: Virtuskodás; Vitézi próba-játékos ügyességi feladatok; Középkori olimpia-ügyességi verseny; Az apródvár ostroma. Ezt követően a várbejárás következik, a helyszín részletes megismerése, mellyel felkészülnek a gyerekek a harmadik napi feladatokra. A tanulók kiselőadás formájában társaiknak mutatják be a projektnapon összeállított vár ismertetőt. A harmadik nap az előző két nap tevékenységeinek, programjainak szintéziseként valósul meg, helyszíne az egri vár. Célunk, hogy a tanulók saját korlátaikat legyőzzék, a játékok során “hőssé váltam” érzését megérezzék, hazafias érzelmeiket fejlesztjük. A színdarabot előadják a várban, melyhez felhasználják az első projektnapon készített jelmezeket, és fegyvereket. Majd az előzetes várbejárás és a vár térképének segítségével játékos feladatokon keresztül összegezzük a megszerzett ismereteket, képességbeli fejlődéseket. A gyerekek, csapatok teljesítményét erőfeszítését értékeljük, jutalmazzuk. A program szakmai megvalósításában 1-1 történelem-, magyar-, hon-és népismeret- és testnevelés szakos kolléga vesz részt, további négy kolléga a kétnapos egri program során kísérőként a gyerekek felügyeletét látja el, egy kolléga a programszervezéssel és a disszeminációval foglalkozik.


Vissza az előző oldalra