aktuális

 

 

Nyitott iskola 2. programunk

 

nyitott intézményMárcius 22-én második alkalommal nyitottuk meg intézményünk kapuját az érdeklődők előtt. Ezen a szép szombati délelőttön változatos programokat szerveztünk a családoknak, főleg a kisebb és nagyobb gyermekeknek. A szülőknek lehetőségük volt találkozni és konzultálni Dr. Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsmannal a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátásának változásaival kapcsolatban. A meghívott előadók, az intézmény pedagógusai, gyógypedagógusai és munkatársai nagy izgalommal készültek az eseményre. Hangulatos, változatos, a gyermekek életkorát, érdeklődését figyelembe vevő foglalkozásokat szerveztek. A jó hangulatot a Báb-Szín-Tér „Vitéz László” című előadása alapozta meg, már reggel 9 órakor megtelt a nagy tornaterem érdeklődőkkel. A gyermekek kipirult arccal követték a mesét, együtt éltek az előadással. Ezután, nyakukban a bejáratnál kapott „útlevéllel” végigjárták a helyszíneket, a szülők segítségével kézműveskedtek – az elkészített alkotásokat ajándékba kapták - , versenyeztek, énekeltek, meséltek, mozogtak és mindenhol jól érezték magukat. A fáradalmakat a büfében pihenhették ki, és közben diavetítést nézhettek az intézmény mindennapjait megörökítő képekből. Nagy népszerűségnek örvendett a „Fotózkodó”, ahol különböző népviseletet ölthettek magukra kicsik és nagyok, és ezt egy fényképpel meg is örökítettük. A képet, természetesen, mindenki megkapta ajándékba. Nagy örömünkre nem csak gyermekek, hanem szülők is voltak a vállalkozó szellemű érdeklődők között. Szívesen kipróbálták a vendégek azokat a játékokat, feladatokat is, melyek a különböző fogyatékossági területek megélésére, bemutatására szolgáltak. Csodálkoztak, hogy egyes mindennapi cselekvések kivitelezése milyen erőpróba lesz, ha nem a megszokott módon működik a kéz, vagy a láb, ha a látás nem tiszta, vagy egy egyszerű trükk segítségével nem arra van a jobb vagy a bal, mint ahogy megszoktuk. Az idő gyorsan eltelt, és máris gyülekezni kellett, mert a programot a „Kiskondás együttes” interaktív koncertje zárta. Vidám műsoruk, a gyermekek aktív közreműködésével, vidám keretet adott ennek a tartalmas, érdekes délelőttnek. Köszönjük ombudsman úrnak, minden vendégünknek, előadónknak, hogy elfogadták meghívásunkat és eljöttek hozzánk, jelenlétükkel megtisztelték intézményünk rendezvényét.

A program a TÁMOP 3.1.6-11/4-2011-0009 projekt támogatásával valósult meg.

meghívó - Együtt lépünk

meghívó - Együtt lépünk

 

2014. február végén tartjuk Partnerségben a SNI gyermekek szüleivel című 30 órás akkreditált képzésünket.

Partnerségben a SNI gyermekek szüleivel (454034 bájt)

 

Ability film

"Együtt lépünk tovább" mühelymunka 2013. május 17.

meghívó (1495779 bájt)

Köszönetnyilvánítás

köszönet.pdf (511748 bájt)

Érzékenyítés a Rudnay-ban

Eszközkölcsönző működtetése - műhelymunka 2013. január 21.

Eszközkölcsönző működtetése - műhelymunka (457969 bájt)

Együtt lépünk tovább műhelymunka 2012. november 9. 14 óra.

meghívó.pdf (337138 bájt)


Vissza az előző oldalra