2020 eseményei

Halloween-i mókázás

Koll. 2. csop.

Mi is ráhangolódtunk a Halloweenre, kicsit mókáztunk a tankonyhában. Meglehetősen élethűre sikerültek a készített virsli ujjak, amiket természetesen a fotók elkészülte után jóízűen el is fogyasztottuk őket.

Vera_csopi.JPG

 

Egyszerű a képlet:

O per a = zenevarázslat

2020.03.05

Utóbbi címet a szervezők adták, teljesen jogosan. Tizedmagunkkal voltunk szerencsések, hogy részt vehettünk ezen a varázslatos esten. Várnagy Andrea szervezésében Kaposvárra ért a csoda. Egy ötnapos kulturális fesztivál, amelynek fővédnőke a világhírű operaénekesnő, Marton Éva.

A szervezők megadták a módját, nemcsak a nagyérdeműt, hanem a kultúrát is köszöntötték. Jelen volt a kulturális államtitkár, az alpolgármester, a miniszteri megbízott, a Megyei Közgyűlés elnöke, a szervezőbizottság elnöke, szóval látszott, hogy egy jó kezdeményezés, amelynek nemcsak gazdája, – hanem mint kiderült – értelme is van.

Andrea először Marton Évát szólította a színpadra. Egy beszélgetéssel hozta közelebb a művésznőt a publikumhoz, személyébven nemcsak a világsztárt, hanem az embert is megismertük. Fantasztikus történetei, emlékei mellett a humorát is megcsillantotta. Két tanítványa: Horti Lilla és Pataki Bence pedig a hangjával és tehetségével varázsolta el a közönséget. Puccini és Strauss büszke lehet az ifjakra, ahogy a Művésznő is. Kiváló munkát végzett nevelőként is.

A vastapsot követően Vígh Andrea hárfakoncertjét élvezhettük egy órán át. Az angyalok hangszerét töviről-hegyire bemutatta, elmesélt mindent róla, az idegenkedés fátyolát leemelte erről a csodálatos hangszerről. Átszellemülve hallgattuk a sorokat, majd megszólaltatta a gyönyörű hangokat. Lélegzetelállva hallgatta a közönség. Isteni szép zene szólt, ahogy annak idején Apolló lantjáról, hallatára itt is ünnepi díszbe öltözött a mesés Csiky Színház. Az egy órás koncert után Várnagy Andrea mondta találóan: „Ha ilyen lesz a Mennyországban, jó helyünk lesz.” Ámen.

S ha már itt a nagyböjt és a zene Istentől való csoda, akkor a lelki táplálékot magunkhoz vettük és előre várjuk a következőt. Hálás köszönet a lehetőségért!

szinhaz1

Kollégiumi est

2020.02.27

Ezen az estén a bentlakó gyerekek először 5 csapatba szerveződtek, ezután kezdetét vehette a csapatok közti küzdelem. A kisebbek a nagyelőadóban, a nagyok a tornateremben mérték össze ügyességüket, kitartásukat, erejüket az izgalmas, sokszor rendkívüli figyelmet, koncentrációt igénylő feladatok során. Minden feladatnál a kihívó csapat egy tagja választhatott magának ellenfelet a másik csapat játékosai közül, miközben a többi csapattag egy emberként drukkolt neki. Óriási volt a lelkesedés, és az izgalom a gyerekek között, mindenki beleadott mindent, de persze azért gyakran a szerencsének is fontos szerep jutott. Végül az 1., a 2., és a 3. Helyezettek is elnyerték méltó jutalmukat némi vacsora utáni nassolnivaló formájában. Az eredményhirdetés után pedig minden gyereknek lehetősége volt kipróbálni magát már versenyen kívül a különböző ügyességi feladatokban. Végül mindenki kellemesen elfáradt, és gazdagabb lett egy újabb élménnyel is.

Köszönet Zsolt bácsinak és Teri néninek az est megszervezéséért, és a többi nevelőnek a segítő közreműködésért.

kollégiumest1 kollégiumest10 kollégiumest3 kollégiumest4 kollégiumest5 kollégiumest6 kollégiumest7 kollégiumest8 kollégiumest9 kollégiumest11

Az esély volt egyenlő a sportesten

2020.02.22

Február 22-én ünnepeljük a Magyar Parasport Napját, ennek apropóján kaptunk meghívást a Klebelsberg Kollégiumba egy sportestre.

Dér Tamás Alpolgármester Úr megnyitója után az uszodába vettük az irányt, ahol egy szinkronúszó bemutatót csodálhattunk meg. A vízibalett után tűz volt a víz alá, vagyis Anna búvárkodott. A palackos lebegés örök élmény marad sellőnk számára, nehéz szívvel hagyta ott a medencét.

Eközben a tornateremben vakfoci, ülőröplabda és kerekesszékes kosárlabda volt a program. A foci elsőre érdekesnek tűnt, 3 rúgott gólra játszották a szembekötős csocsót. Aztán Smith Mares felment a pályára és egy perc alatt mattolta az ellenfeleket, kivívva a publikum kedvence tisztséget.

Az ülőröplabdán az NB1-es kaposvári női röplabdacsapat játékosaival lehetett ütögetni. Egyrészt ez nagy szó – barátkoztak is lányaink rendesen, másrészt mivel nem vagyunk kezdők ebben a sportágban, remek játékot tudtunk produkálni.

A kerekes kosárban Váradi Moncsicsi, Lánczos Csabi és Repnyák Enci bontogatták szárnyaikat. A szlalom-és akadálypálya után a kosárra dobásban nem ismertek pardont, messze a legjobb mutatóval zártak, a zsűri legnagyobb elismerése mellett. A torna második felére megérkezett Bogdán Benedek, a Kaposvári KK ifjú titánja, a jövő ígérete. A nap végén lehetett Vele egy örömkosáron részt venni.

Az e-sport szobában a Rákóczi FC játékosaival videójátékon lehetett összemérni az erejüket a gyerekeknek. Tanulóink ámultak, hogy NB1-es focistákkal küzdhetnek, akik barátságosak voltak, szoros meccseket játszottak. Diákjaink tisztességgel helyt álltak. Szó mi szó, a fiúknak jobban ment X-Boxon, mint az első osztályban a zöld gyepen…

Végül az óra ellen küzdöttünk, párban, vezetővel. A rádióamatőr rókavadászatot elevenítették meg modern formában. A kollégium szintjein állomások voltak, ahová el kellett futni, az elektromos kütyüt lecsippantani, majd a végén a célban is. Az eredmény computeren jelent meg. Annyira sikeres volt, hogy voltak, akik többször teljesítették a pályát.

Egy kiválóan megszervezett, jól felépített vetélkedőn vagyunk túl, ami túlnőtt a parasportokon: nemcsak az esélyegyenlőségről szólt magas fokon, hanem idegen embereket kovácsolt eggyé. Olyat láttunk, amit már rég nem: egységet és harmóniát emberek között. Jó volt ott lenni, jó volt átélni! És jól estek a gyönyörű elismerő szavak, amelyekkel gyermekeinket illették! Kivívták maguknak a tiszteletet, az elismerést! Köszönjük!

parasport1 parasport2 parasport3 parasport4 parasport5 parasport6

Isztam-buli

2020.01.29

Január 29-én megint ihol jöttek a törökök. A Compass Egyesület jóvoltából egy szép számú kontingens érkezett a Boszporusz-partjáról. A fiatalok most egy igazán érdekes, erős csomagot raktak össze, látványos országbemutatóval, gazdag képanyaggal, nagyszerű kommentárral. Az ifjak kitettek magukért, nagyon felkészültek, sok érdekes és új információt adtak át gyermekeinknek. Kiváló földrajzi, történelmi, zenei, irodalmi és művészeti háttéranyagot kaptunk tőlük.

Interaktív előadás lévén sok kérdezz-feleleket tartalmazott az est, végig fenntartva a koncentrációt és az érdeklődést.

Egy játékkal indultunk, ami megadta a hangulatot, majd a bemutató következett. A gasztronómiai kavalkád után jólesett a táncház, ahol a tetőfokára hágott a hangulat. Egy igazi Isztam-buli kerekedett az estből. Tarkan torkán csak úgy szállt ki a nóta. A hagyományos török-szemmel jól megnéztük a rendezvényt, még ha nem is olyan talizmán számunkra, mint Jumurdzsáknak. Jó hangulatú este volt, éreztük, hogy Atatürk Kemál komál bennünket.

isztambuli1 isztambuli2 isztambuli4 isztambuli5 isztambuli6 isztambuli7

Zenélő gyermekkezek

2020.01.16

A Zeneiskolában nyitottuk az újesztendőt. Január 16-án rendezték meg a muzsika házában a hagyományos énekes-zenés találkozót. A mi gyermekeinken kívül a Napsugár, a Bárczi, a Nagybajomi EGYMI és a Zeneiskola növendékei mutatták meg, hogy mit tudnak.

Óvodásaink egy igazán színes produkcióval rukkoltak elő, a szivárvány teljes spektruma felvonult a publikum előtt. Kedves, ötletes műsorukat vastapssal jutalmazta a nagyérdemű. Énekkarunk két számot adott elő. Mindkettő saját szerzemény volt. Az egyik egy tapsos ritmusjáték volt, a másik egy poharas fantázia. Hihetetlen koncentráció és ritmusérzék szükségeltetik az ilyen produkcióhoz, ezt a közönség elismerően díjazta. Ráadást kellett adni.

Végül két tanulónk énekelt egy duettet, zárásként Baráth Marci kürtölt egy közös előadásban.

Csodálatos estén vagyunk túl, a musicallel ismét megállapíthatjuk: „A zene az kell…”

gyermekkezek00001 gyermekkezek00002 gyermekkezek00003 gyermekkezek00004 gyermekkezek00005 gyermekkezek00006