Határtalanul 2019

HATÁRTALANUL, ERDÉLY A SZÁMOK BŰVÖLETÉBEN

2019. március 11-én 6 órakor indultunk a három napos kirándulásra Erdélybe. A határon átérve Nagyváradon álltunk meg először. Megcsodáltuk a Püspöki Székesegyházat, fényképezkedtünk a Szent László szobornál, és megbecsültük, hogy milyen hosszú a Kanonok sor.

Szállásunk felé haladva a Király-hágót már az esti szürkületben láthattuk, ami igazán vadregényes és nem mindennapi látvány volt. Magyarlónára érve két részre osztottuk csapatunkat, mert két panzióban lettünk elszállásolva. Mindkét helyen meleg szívvel és bőséges vacsorával vártak házigazdáink. Lefekvés előtt még megbeszéltük, hogy a szolgáltatás ár-érték aránya igazán kedvező.

Második nap Kolozsváron koszorúztunk a Mátyás szobornál és megnéztük a király szülőházát is. Utána testvériskolánkba, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Iskolájába, mentünk. Nagy izgalommal érkeztünk, nagyon kellemes, otthonos hely és barátságos tanárok, diákok fogadtak. Táncos bemutatkozás, játékos vetélkedő és barátságos focimeccs tette felejthetetlenné a találkozást.

Délután Tordán a sóbányát néztük meg. Lenyűgöző volt a látvány! Kipróbáltuk a lépcsőzést, liftezést, visszhangot, óriáskereket, billiárdasztalt és a tekét is. Igazán tartalmas program volt.

Harmadik nap, március 13-án, Körösfőn a református templomnál is elhelyeztünk egy koszorút, valamint elénekeltük a Szózatot. Volt benne valami megható… Aztán a kirakodóvásárban néztünk körül és kerestünk emlékeket.

Az erélyi utunk záró helyszíne Bánffyhunyadon a református templom volt, ahol a lelkész kimerítő előadást tartott. Nagyon tetszett a kopjafa, ahol szintén elhelyeztünk egy koszorút. Döbbenten tudatosítottuk magunkban, hogy a kopjafa a régmúlt idők egyik adathordozója.

 

Határtalanul_1Határtalanul_2Határtalanul_3Határtalanul_4Határtalanul_5Határtalanul_6Határtalanul_7Határtalanul_8Határtalanul_9