„Plüssmackót minden mentőautóba!"

Lezárult a jótékonysági gyűjtőakció, mely a mentőkben szállított beteg kisgyermekek számára jött létre. Ezzel is segíteni próbáljuk helyzetüket.

Az utolsó nap végére 491 darab plüssmackó gyűlt össze. Több óvoda, néhány iskola, kórházi osztály és számos magánszemély adományaiból tevődik össze.

Egy közösségi oldalon olvastam erről a Győr környékéről induló civil kezdeményezésről. Tudtam, hogy én is részese szeretnék lenni valamilyen módon. Kiderült, hogy a környéken, illetve a városban, nincs gyűjtőpont. Felvettem a kapcsolatot Vörhendi Péter városi vezető mentőtiszttel, ő is támogatta ezt a gyűjtést. Majd rájöttem, hogy segítség nélkül nehéz munkám lesz, így munkahelyemen Gyurina Éva Főigazgató asszonytól kértem. Ő, a tantestületben dolgozók és a közvetlen munkatársaim egy emberként álltak mellém és segítették ezt a jótékonysági munkámat. A SM Duráczky EGYMI Óvodájának MACI csoportjában vagyok óvó néni. A csoportomba járó gyermekekkel, a kis macikkal is beszélgettünk erről. Majd közösen kiválasztva felajánlottunk egy plüssmackót. Meggyőződésem, hogy a gyermekek szociális érzékenységét, emocionális nevelését személyes példamutatással, tapasztalással már gyermekkorban kell kezdeni. Jó lehetőség volt erre ez a karitatív megmozdulás!

Megbizonyosodtam arról, hogy az emberek egy jó ügy érdekében szívesen adakoznak, főként, ha ez kisgyermekekkel kapcsolatos.

A plüssmacik átadásáról készült videót ITT lehet megtekinteni.

Nem tudom elég sokszor ismételni, KÖSZÖNÖM mindenkinek!

Címkék: általános


Vissza az előző oldalra