Gyereknapi rendezvény

A tanév Gyermeknapi rendezvénye nagyon eseménydúsan alakult! Sok, változatos programot látogathattak óvodásaink és iskolásaink.

Ezen a napon a gyermekeké volt az intézmény, ahogy a bejárat feletti felirat is hirdette:

A megnyitót Dr. Totth László, az intézmény alapítványának kuratóriumi elnöke tartotta, hiszen a „Teljes Értékű Életért” alapítvány most ünnepli 25. évfordulóját, és támogatásuk nélkül a Gyermeknapi program sem valósulhatott volna meg ebben a formában. A megnyitó ünnepélyességét a jelenlévő huszárok biztosították, akik egy jó kis bemutatót is tartottak a gyerekeknek.

Az esemény mindjárt reggel kezdetét vette, a gyermekek egyszerre több helyszínen kezdhették meg a tevékenykedést. Volt lovaglás a sportpályán, érzékenyítő foglalkozások a SINOSZ megyei titkárának és önkéntesek közreműködésével, kézműveskedések több csoportban, mozgásos, ügyességi feladatok zsákbafutással, a felsős focicsapatok pedig körmérkőzéseket vívtak a gyermeknapi kupáért. Itt volt a katonazenekar, akik népszerű rajzfilmek zenéivel és hangszerbemutatóval szórakoztatták a nézősereget.

A finom ebéd után többen mozizással zárták a napot, de voltak akik a Városligetben vagy a Berzsenyi parkban játszottak egy jót.

Felnőttek és gyermekek is jól érezték magukat, reméljük minden tanulónk új és szép élményekkel tért haza!

Rendezvényünk támogatói voltak:

„Teljes Értékű Életért” alapítvány

SINOSZ Somogy megyei szervezete

Korona Póni Klub

Kaposvár Helyőrségi Zenekar

Somogyi Huszárok Hagyományörző Egyesülete

Sándor János

Sándor Gábor

Sándor Tamás

Kissné Deli Kornélia

Köszönjük szépen a segítségüket, és minden kollégának is, aki részt vett a programok szervezésében és lebonyolításában!

Címkék: általános


Vissza az előző oldalra