„Fecske-suli” 2019/2020

Címkék: általános

Tanévkezdéskor idén is megszerveztük iskolát kezdő elsőseinknek hagyományos „Fecske-suli” programunkat.

A megnyitót követően egy nagyszerű kirándulásra indult a csapat: gyerekek, pedagógusok és szülők Bőszénfára látogathattak el, ahol a Szarvasfarmot járhatták be, s szerezhettek számtalan élményt, ismerkedhettek, játszhattak és megoszthattak sok-sok tudnivalót egymással.

Másnap reggel a gyermekek életútjának bemutatásával kezdődött a nap, ahol a szülők meséltek saját gyermekükről a leendő tanítóiknak. Ezt követően párhuzamosan futottak a programok. A szülők Ability-park keretén belül ismerkedhettek meg a különböző fogyatékossági területekkel. Ezalatt az osztályok közösségformáló foglalkozáson vehettek részt. Az ebédet követően a gyermekek kézműves foglalkozáson ügyeskedhettek, míg a szülők az EGYMI szolgáltatásairól, együttműködési formákról kaptak tájékoztatást. Megismerkedhettek számtalan, az intézmény pedagógusai által készített eszközzel: feladatlapok, társas játékok stb., melyek gyermekük fejlődését, szabadidős tevékenységének hasznos eltöltését színesíthetik. A délután további részében a gyermekeknek is lehetőségük nyílt az Ability-park kipróbálására. A jó hangulatú és mindenki által hasznosnak ítélt program zárására délután került sor.

Köszönet minden résztvevőnek, szervezőnek, megvalósítónak, elsősnek a kellemes két napért, reméljük mindenki hasznos élményekkel, ismeretekkel gazdagodott!

 

Fecske-suli_1Fecske-suli_2Fecske-suli_3Fecske-suli_4