Levél a gyerekeknek

Címkék: általános

Tudjátok, hogy a világban nagyon komoly járvány alakult ki, ami miatt nem lehet iskolába sem járni.

Kedves Gyerekek!

Tudjátok, hogy a világban nagyon komoly járvány alakult ki, ami miatt nem lehet iskolába sem járni.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy már most megkezdődött a nyári szünet és mostantól nem kell tanulni. Azt jelenti, hogy kell tanulni, csak másképp. Most önállóan kell leülnötök a kiküldött feladatok mellé, és rátok hárul a felelősség, hogy el is végezzétek azokat. A szüleitek biztosan segítenek nektek, de ha a munkájuk miatt nem tudnak, akkor bizony egyedül kell dolgoznotok.

A tanáraitok is otthon dolgoznak, illetve néha az iskolában, kitalálják és elkészítik nektek a feladatokat, dolgozatokat, vázlatokat és elküldik nektek. Amikor elkészültök a megoldással, küldjétek vissza nekik, megnézik, kijavítják, látják, hogyan haladtok a tananyaggal. Lehet tőlük kérdezni, lehet segítséget kérni, ha valamit nem értetek vagy elakadtatok.

Ez most egy másfajta iskola, másfajta tanulás, talán még érdekesebb is lesz a számítógép vagy a feladatlapok mellett tanulni, mint itt az iskolában ülni a padban!

Igaz, azonban az is, hogy senki sem fog ott állni mellettetek, hogy „tessék leülni tanulni, miért nincs már kész a feladatod, miért mással foglalkozol, miért nem figyelsz?” és hasonlók. Ez mostantól a ti felelősségetek!

A tanévet úgy tudjátok teljesíteni, ha feladatok elkészülnek, a dolgozatokat megírjátok, azokat a tanáraitok értékelik, a jegyeket beírják. A tanuláshoz minden segítséget meg fogtok kapni, munkaidőben kérdezhettek, írhattok, Skype-on beszélhettek, küldhettek üzenetet a tanároknak. Arra azonban figyeljetek, hogy délután 4 óra után ne zavarjatok senkit, este különösen ne, mert ezt egyszerűen nem illik. (Kivéve, ha a tanárotokkal így beszéltétek meg, kivételesen.)

A tankönyveiteket, munkafüzeteket, füzeteket megkapjátok, kiküldtük az időpontokat a szüleiteknek, hogy mikor jöhetnek, jöhettek értük.

Vigyázzatok magatokra és jó tanulást kívánok nektek ebben az új formában is!

 

Éva néni

 

Kaposvár, 2020. március 16.