Karácsonyi témanap a felső tagozaton

Címkék: általános

Karácsony közeledtével hallássérült és logopédiai felső tagozatos diákjaink – hogy alaposan ráhangolódjanak az ünnepre és a téli szünetre -, témanapon vettek részt.

A december 19-én zajló eseményen az összes felsős diák érdekes programokon bővíthette ismereteit. A foglalkozásokat lelkesen szervezték az állomásokat vezető szaktanárok, akik a karácsony jegyében különleges feladatokkal várták a tanulókat.

Diákjaink öt helyszínt látogathattak végig, ahol bővíthették informatikai ismereteiket, bepillantva a programozás rejtelmeibe, a honismereti foglalkozáson pedig a karácsonyi szokásokat elevenítették fel. A természettudományi állomáson érdekes kísérleteket végezhettek, az angolos megállónál pedig az idegen nyelv ismeretére és használatára is szükségük volt. Természetesen nem maradhatott el a mozgásos program sem, a „focis” állomáson mindenki levezethette felesleges energiáit.

Diákok és tanárok egy nagyon jó hangulatú napot töltöttek együtt, végül kissé fáradtan, ám élményekkel gazdagon zártuk a napot.

 

Karácsonyi témanap a felső tagozaton_1Karácsonyi témanap a felső tagozaton_2Karácsonyi témanap a felső tagozaton_3Karácsonyi témanap a felső tagozaton_4Karácsonyi témanap a felső tagozaton_5.jpg